Az elmúlt évben sok gond és szomorúság mellett karácsony közeledtével egy kis házikóban gyújtottunk mécsest. Valahogy az előző évek hetekig tartó dekorálásra nem volt időm és hangulatom.
Megszerettem ezt a kis szerény mécsest, melyet kora reggel (4- 5 órakor) meggyújtok és a sötét reggeleken világosságot és reményt adnak a nap indulásához kis családomnak. Gondolatban a távollévőknek is az otthon melegséget küldöm.
Csendes bizakodással tekintek a jövőbe és bámulattal gondolok édesanyámra. Aki 56-ban is megőrizte józanságát és nevelőapámat (november 24-én) leküldte a sarki közérbe lisztért. Akkor húgom érkezése világított a sötétben. Szomorúságom és aggódásom nem szabad, hogy kétségbeeséssel társuljon, tudjam tenni, azt, amit lehet és kell, és szeretetett sugározzak a családnak. Talpon maradjunk (a munka nélkül), talpra álljunk (családtag eltávozása vagy egy műtétek után).
Szüleinknek, nagyszüleiknek, dédszüleimnek hányszor kellett újra kezdeni?
Otthon kreatívan a jövőben valószínű létszükséglet lesz egyre több család számára.
2012 január 10. UK

















































