2010. május 19., szerda

Egyszer volt, hol nem van?

Én SZOLtam.

Egyszer volt, hol nem van? Egy szakmai szövetség, mely berendezhette ön magát. 15 év alatt a szervezet másodszor mondott csődöt. olyanokban bízott, akik kihasználták.


2009 aranyozás
A lelkes és a szakmáért tenni akarót (évek óta szélmalomharcot vívott egy jobb webért) a bennfentesek és a „nagy öreg” azzal hűtik le, hogy csináljon Ő is saját honlapot. Talán nekik évtizedes ismeretség után is elképzelhetetlen, hogy van ember, aki „csak” a vizuális kultúrát és a szakmát akarja megmutatni. Nem tűnik fel, hogy a tenni akaró („nyüzsgő”) emberek elfogytak a másfél évtized alatt.

Illúzió
Igen én is keresek más módokat, ahol, és ahogy a szerintem fontosnak tartott vizuális kultúrát, szemléletet és hozzáállást közvetíthetem, és bízom benne, hogy ezt közösségben tehetem. „Kell egy csapat”.


Hajón két part között.
A szövetség egy szűk elit érdekközössége és nem alkotóközösség, sajnálom egy-két ábránddal kevesebb, egy-két tapasztalattal több lettem.
Sok sikert az új elnökségnek, remélem a következő közgyűlésen a szakmai fejlődésről lépéseiről is szót tudnak majd ejteni és a tagság is elmondja a véleményét a webről és nem csak morog a szája szögletében.


Köszönöm az elmúlt másfél évtizedet, és a lehetőséget egy két nagyobb feladat megoldására. Köszönöm az illúziókat és a tanulságokat is.

Uzsoky Katinka